1968. őszén egy Pest megyei falucska szülőotthonában láttam meg a világot. Leendő életemről a véleményem már akkor is megvolt, hiszen farral születtem. Vélemény nyilvánításom eme formáját egyedül szegény anyukám szenvedte meg. A - jelenlegi  nyilvántartások szerint soha nem létezett – szülőotthon a temető mellett működött. Nagypapám mondta is, hogy azért lettem ilyen „szellemes”. J

Hajban bővelkedtem, vagy mi másért nevezett el édesanyám golyófejűnek. J Mivel az utolsó pillanatig lányt várt, ezért némi fenntartással fogadta érkezésem. Nevem végül is nememnek megfelelően „Zsuzsa” helyett Kálmán lett.

Első éveimből csak foszlányok maradtak meg, pl.: hűen egy lovasnemzet fiához, előszeretettel lovagoltam meg apai nagyanyám hátát. J Sajnos az ember nem igazán emlékszik életének első két évére, de azért memóriavillanásnyi képeket most leírok: Hatalmas alumínium tejeskannák, fog nélkül is – nyamnyogva – kóstolgatott házi parasztkolbász, beszólás egy fiatal lánynak a miniszoknya divatba jöttekor „ott a néni punija”. Vagy ez már a családi mesék során ragadt meg bennem? Mindegy, jól hangzik. J A közeli patakból fogott sneci, ami megsütve, krumplipürével nagyon ízlett.

Két éves koromban döntöttem úgy, hogy mostantól Budapesten lakom. Bár lehet, hogy ezt a döntést nem én hoztam. Megjegyzés: Ahogy telnek az évek komolyodom (?), tehát a továbbiakban leírt élettörténetem is komolyabb hangvételben lesz megfogalmazva. Vagy nem. J